Görögdinnyés Hűtőpóló - GYÁRTÁS ALATT

A nyári szezon abszolút slágere, a hűtőpóló. Néhány dolog, amit igazán érdemes tudni róla:

  • kiválóan alkalmas a hőszabályozásra
  • lélegző, ultra vékony anyag, könnyű viselet Kedvenced számára
  • nem vastag mint egy hűtőmellény, nem tud megfázni benne, akkor sem ha hűsebb helyen lepihen a kutya
  • 16%-os elasztikussággal rendelkezik, tehát kellőképp nyúlik, könnyű feladni Kedvencedre
▪️Így használd: Mielőtt kimész a Kedvenceddel, tedd a csap alá a pólót és engedj rá hideg vízet, nem kell hogy jég hideg legyen, majd alaposan csavard ki. Ha ezzel megvagy, nincs más dolgod, csak add rá kutyusodra és indulhat is a móka a szabadban. Nem lesz vízes tőle a szőre. Ahogy azt érzed, hogy nem elég hűs, ismételd meg a folyamatot. ▪️Minek köszönhető a póló hűsítő hatása? A hűtési mechanizmus az anyagnak köszönhető, legfőképp annak szövésének. A hűtőpóló anyagán mikrolyukacsokat találhatunk melyen keresztül felszívódik a hűvös víz. A légáteresztő, mikroszálas anyag pedig megtartja a nedvességet, méghozzá úgy, hogy kutyusod bundája nem lesz csuromvizes! ▪️Milyen sűrűn kell benedvesíteni a pólót? Természetesen a környezeti hatásoktól függ, hogy milyen sűrűn kell bevizezni! Egy melegebb nyári napon 30-40 percenként ajánlott újra víz alá tenni a hűtőpólót. Fontos információk:
  • Hűtőpóló az UV káros hatásai ellen NEM véd!
  • Bevizesítést követően mindenképp csavarjuk ki! Ne tocsogjon vízben sem a póló, sem a kutya!
  • Légkondicionált autóban kerüljük a hűtőpóló használatát

8,500 Ft
Opciók választásaEnnek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Funky Frenchie Hűtőpóló

8,000 Ft
Opciók választásaEnnek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Funky Food Hűtőpóló - UTOLSÓ DARABOK 2DB M-es

Fincsi Eper Hűtőpóló

Csíplek Hűtőpóló

Csinta-Palacsinta Hűtőpóló - UTOLSÓ DARABOK XXL és 3XL

Cseresznyés Hűtőpóló - UTOLSÓ DARABOK XXL és 3XL

Cinemabull Srácoknak Hűtőpóló - UTOLSÓ DARABOK XXL és 3XL

Cinemabull Csajoknak Hűtőpóló - UTOLSÓ DARAB XXL

Brazilzöld Lufikutya Hűtőpóló

Boldog Bulldog Hűtőpóló

Balatoni Nyár Hűtőpóló